Ez nem tánc
De olyan. Többen “panaszkodtak”, illetve értetlenül keresték verseny oldalukat a Google indexben. Valóban furcsa dolgokat művel. Felvesz 3-4-5 lista beállítást és ezeket váltogatja napokon keresztül, majd úgy vált, hogy a legkorábbi beállítás kiesik, és egy új kerül a helyére. Ez a magyarázat arra, hogy egyszer szerepel egy oldal az indexben, háromszor meg nem.
A verseny bloggal is ezt csinálta, valamint első két nap volt olyan, hogy a kulcsszóra 10 találtatot adott, majd 2200-t, majd újra 10-et.
Ez megnehezíti a versenyzők dolgát, hiszen nem tudják, hogy éppen melyik a legújabb sorrend és melyik a régi. Így azt is nehéz lesz vizsgálni, hogy éppen jó, vagy rossz lépésekett tett az első helyért. A grafikon talán majd ebben is segítséget tud nyújtani, hétvégén már elérhető lesz. Adott a kihívás, hajrá. (Ez a post szigorúan az én meglátásomat tartalmazza, ha másként látod, vagy jobb magyarázatot tudsz a jelenségre, ne habozz megosztani!)
Hírérték: Nyuuz.hu
Ma felkerült a seo verseny, a Nyuuz.hu képes blogra is. A nyuuz-ról azt kell tudni, hogy már az “ősidőkben” jelen volt a neten és mára elérte a napi 17.000 egyedi látogatót. Nem véletlen! Nagyon jó, a naponta frissülő képes tartalma. Érdemes megnézni.
Köszönjük nekik!
Összeadás - elosztás
A mai napon felkerült az oldalra minden olyan támogató, aki eddig jelezte szándékát.
Összeadogattam a felajánlások értékét (ahol több ár van, ott a legnagyobbat, hiszen az is igénybe vehető), az eredmény:
1.147.256 Ft
Köszönjük mindenkinek!
A díjazásról: direkt nem szerettük volna előre kikötni, hogy melyik helyhez melyik ajándék társul!
Ezt lehet szétszórtságnak, de rugalmasságnak is tekinteni.
Ahol 3 azonos jellegű ajándék van, ott úgy szeretnénk megoldani, hogy az első helyezett választ, majd a második, a harmadik pedig “ami marad” alapon. (ilyen az üdülés, a tanfolyamok)
A többi adott, valaki az első tiznek is tudott felajánlani, valaki csak az elsőnek. Ezek meg egyértelműek.
A tárgyi ajándék, amiből kettő van. Sajnos egy támogató visszalépett. Így itt “csak” egy DVD lejátszó és egy nyomtató kerül kiosztásra, az első - második helyezettnek.
Verseny közben
Egy hely, ahol lehet beszélgetni. A rangsor oldal szinte megtelt
. Itt adhatsz önzetlen tippeket a többieknek
. Felfedheted legnagyobb titkaid, sőt, akár tévútra is vezetheted. Korábbi verseny elemzés, elméleti verseny párbaj. Csak sportszerűen, kérem..
Apropó: Akció
A jelenlegi állás szerint, a nagyobb blogszolgáltatók elutasítják a versenyblogokat. A felhasználói feltételük tartalmaz valami olyat, hogy ha sérti a tartalom az üzleti érdeküket bla-bla, akkor szó nélkül törölhetik a blogod. ( következő kulcsszó: fontold-meg-hol-és-mit-írsz-2008ban) És mivel ez most pont sérti, így törlik, ha náluk indítasz blogot.
Ennek apropójából, a Silihost akciós tárhelyet ajánl fel minden versenyzőnek. A miniwebhez ajándék mysql-t adnak, így 100Mb tárhely mysql-el, egy évre 6900 Ft + Áfa, ha megjegyzésbe beírod, hogy “SEO verseny ingyenes adatbázis akció”. A ár tartalmaz egy domain regisztrációt is.
További jó versenyzést kívánok mindenkinek!
















